Váratlan utazás

Váratlan utazás a 80-as években született lányok egyik
kedvenc sorozata, talán lehet ezt állítani. Igen, mi akik a 10-es éveinkben jártunk, rajongtunk a sorozatért. Minden délután miután végeztünk a
suliban, és hazaértünk, beültünk a tévé elé, és izgalommal figyeltük Avonle-ban
lakok életét. Sara a nagyvárosi lány hogyan csöppen a kanadai vidéki
rokonaihoz. Ő teljesen már közegből jött, gazdag apja mellett nyugodt élete
volt, amíg sikkasztási botrányba nem keveredik. A rokonai pedig nem vagyonos,
hanem egyszerű farmer emberek. Eleinte nagyon rosszul megy a sora, mert itt
bizony házimunkát kell végeznie, nincsenek cselédek és dadus. Elegáns öltözéke
miatt pedig irigykednek rá, még a saját unokatestvére Cecilie sem tudja eleinte
elviselni. A család nagy nehezen de megbékél az új „jövevénnyel”, és
összetartóvá válnak. Sara mindenkin segíteni akar, de valami galiba csak
közbejön azért. A legkedvesebb részem talán az, amikor vetített képelőadást hirdetnek,
de a szervező lelép a pénzzel… A lány ebbe nem törődik bele és egy kis
segítséggel szervez egy saját előadást Jasper Dale-val, aki nagyon visszafogott
fickó. A műsor végén azonban egy kis tűz keletkezik, oda a bevétel egy része…Ám
egy lelkes adományozó nagy összegű csekket nyújt át, annyira meghatotta őt Sara
előadása. A végén minden jóra fordul, és a kis sziget is felnéz őrá.

A filmben a legkiemelkedőbb karakter Hetty King, (ki ne
emlékezne rá?), aki házsártos és szigorú nagynéni, tanítónő.  Igen, még a tesóm is tudta kiről van szó, pedig ő
aztán nem nézte a TV-ben. Az elmúlt héten sikerült a mű eredeti könyvét
a kezembe vennem, és végre elolvasnom. Jó volt újra visszatérni kicsit a 90-es
évek közepébe (amikor is olyan népszerű volt).  A szöveg olvasása közben,
gondolatomban újra életre keltek a szereplők…

Advertisements

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s