Balatonakali

Balatonakali a Balaton északi partjának közepén fekszik. A kis telejülés ami belopta magát a szívembe. Ennek a legnyomosabb oka az, hogy itt töltöttem el volt osztálytársaimmal két kellemes osztálykirándulást. 10.-esek voltunk már és még egy nyomorult osztálykirándulásra sem futotta a kis közösségünknek, de nem azért mert nem volt rá egy vasunk sem, hanem mert az osztályfőnökünk ilyen volt talán…(ő akkor sem tudta, hogy megyünk és talán még most sincs róla fogalma) Hagyjuk is, szóval elhatároztuk, hogy kéne már valahova menni, több helyszín is szóba jött, de valahogy csak Balatonakalinál jutottunk ki. Hilda felvállalta a szervezést és nagy hévvel neki is látott, ha ő nem lett volna, ez egész nem valósult meg volna sohasem… Útolag is azt mondhatjuk: köszi szépen a fáradozást, pénzgyűjtést, telefonálásokat aminek segítségével meg tudott az egész valósulni. Egy június végi reggelen gyülekeztünk a vasútállomáson a vonat 9 óra tájban indult, már nem tudom pontosan. (most had tegyek említést Istvánra, aki a 252-őt rosszul értelmezte, ennyibe került úgyanis a jegy, de ő a vonat indulásra értelmezte 2:52. Így naná, hogy a reggeli csapatból kiesett. De láss csodát, éppen a menetrendszerint indult vonat akkor…ez egy kis mázli és kicsit mokás is talán) Na úgy 2 órás utazás után sikeresen megérkeztünk, elfoglaltuk a kis faházakat. Egy gyerektáborban volt ugyanis a szállásunk, mi kb a 17 éves korunkkal már nagyon felnőttek voltunk ott… aztán fürdőzések voltak napközben meg ilyesmi. Este mindig volt egy kis pia party, és a 2 nap estéjén tábortűz. Az emlék örök, és képek is hűen emlékeztetnek rá, amik ott készültek. Az szupi 3 nap volt. Sajnos a 2007-es kirándulásra már igen megcsappant számban jelentkeztek az osztályból, de még azért megvalósult. De ahogy múlnak az évek, változnak az emberek is. Idén 2008-ban már semmi sem valósult meg a közös kis nyári együttlétünkből….

A sors furcsa érdekessége az, hogy én idén többször is voltam lennt és ahányszor ott jártam mindig az osztályom jutott eszembe és a kis tábor tele gyerekzsivajjal…

Reklámok

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s